6. fejezet

Sziasztok kedves olvasóim!
Meghoztam a következő fejezetet, remélem mindenkinek elnyeri majd a tetszését. 
pusszancs
Timi




Akkor hát a fejezet:


-Igen légyszíves fejtsd ki-kérték, én meg teljesítettem a kérésüket és mesélni kezdtem.
-Szóval a kiválasztott egy olyan személy, aki vámpírok számára a tökéletes társat jelenti, ha egymásra találnak. Az egymásra találás azt jelenit, hogy a vámpírnak ő a "la tua cantate" vagyis az énekese. Ha nem találnak egymásra , akkor a kiválasztott meghal, anélkül, hogy igazán élhetett volna-mondtam halkan. -Igazából az úgy van, ha a kiválasztott beleszeret valakibe, de ha az ő számára  nem énekel a vére, akkor nem lehetnek boldogok, ha mégis megkockáztatják az együtt létet az információk ismeretében, akkor az egyesülés pillanatában, a vámpír meghal.-mondtam szomorúan, de ezzel a kijelentésemmel mindenkit megdöbbentettem.
Carlaisle volt az első aki "felébredt" és a következőt kérdezte:
-Veled már megtörtént ilyen?-erre a kérdésre senki sem számított, de  tudtam, hogy mind nagyon kíváncsiak.
Én csak hallgattam,  de tudtam, hogy válaszolnom kell.
-Nem ....én nem hagytam addig fajulni a dolgokat-válaszoltam és lehajtottam a fejem, hogy ne lássák meg az árulkodó könnyeimet.
A következő, aki megszólalt Edward volt, de olyan halkan szólalt meg, hogy így is nagyon figyeltem, hogy meghalljam amit mond, pedig én mellette ültem.
-Szóval ezért.....
A családja előtt persze nem titkolhatta azt amit mondani akart, de nem folytatta a mondókáját.
-Tessék, Edward-kérdezte Carlaisle.
Edward rám kapta a tekintetét, majd így folytatta-Semmi, semmi fontosat nem mondtam.-Beszélnünk kell! -fordult felém, majd felállt és felém nyújtotta a kezét.
-Tudom-mondtam.
-De, Edward ő még nem válaszolt minden kérdésünkre-mondta Rose és Carlaisle.
-Tudom apa,de valami fontos dologról van szó-hallottam meg Edward mentegetőzését.
-Rendben, menjetek de mi várunk vissza-mondta és éreztem, hogy a vége inkább nekem szólt, semmint Edwardnak.
Kisétáltunk a házból és az erdő felé vettük az irányt, én nem tudtam,  hogy merre is tartunk, de igazán nem is foglalkoztatott engem , mert tudtam, hogy mellette biztonságban vagyok és hogy soha nem bántana. Már jó félórája sétáltunk, de még mindig nem szólt hozzám. Ekkor úgy döntöttem és kezdeményezem a beszélgetést, de mielőtt megszólaltam volna, megállt én meg csak a szemem meresztettem, hogy a látványt be tudjam fogadni, annyira gyönyörű volt az a  rét ahová elhozott.
-Itt nyugodtan tudunk beszélgetni-válaszolta nekem a ki nem mondott kérdésre, hogy miért pont ide hozott.
-Ez elképesztően szép.
-Nem olyan régen találtam rá erre a helyre, de azóta ez lett a kedvencem.-túl kedves volt velem, ezt nem hagyhattam és ezért a következő megszólalásom goromba volt.
-Azt mondtad beszélni akarsz velem, és nem gondoltam, hogy egy hülye kis rét miatt jöttél el velem-mondtam.
-Ne. Kérlek, ne kezd megint ezt a a játékot. Tudom, hogy nem vagy ilyen, bent beismerted, hogy te nem engedted, hogy a dolog beteljesedjen. Tudod, hogy fájdalmat okoztál, de inkább ezt választottad, mint azt, hogy meghalljon csak mert, szeretett téged. Szóval ne játszd nekem itt ezt a kemény vagyok, nekem nem fáj semmi szerepet, mert úgy se veszem be.
-Nem igaz, amit mondasz. Ő meghalt-suttogtam reményvesztetten.
-Mi? De az előbb azt mondta, hogy nem fajult addig. Ezek szerint hazudtál? Hogy tehetted, amikor én bíztam benned és te már az első kérdésnél hazudsz, hogy lehetsz ilyen.....? Nem is találok rád jelzőt, mert egyik se takarná azt a sok rosszat ami benned van-mondta keményen és észre se vette, hogy én már nem is figyelek, mert miközben ő csak mondta és mondta a a magáét. Nem tudtam elviseli, az a sok mocskot, amit mondott, méghozzá egy olyan személytől, akit szeretek. Igen szeretek, erre is csak most jöttem rá. A rosszullét kerülgetett, majd elkezdett zúgni a fülem és már csak arra emlékszem, hogy Edward egyre távolodik tőlem.






Edward szemszög:
-Apa szerinted jól van?-kérdeztem meg Carlaislet, mert Prue amióta megtudta, hogy mik vagyunk csak nevet és nevet és még mindig nem hagyta abba. Kezdem azt hinni, hogy sokkot kapott vagy valami súlyos baja lehet. Nem gondoltam volna hogy így fog reagálni, bármi mást el tudtam volna képzelni, de azt, hogy csak nevet azt nem. Elképzeltem, hogy amikor megtudja akkor elakar menni vagy olyan is eszembe jutott, hogy undorodni fog vagy amire igazából vágytam, hogy el fogja fogadni és talán végre nekem is összejön ez a kapcsolat dolog. Bár leginkább az undorodásra szavaztam volna. Még is csak tudhattam volna, mert eddig mindig nagyon furán reagált a dolgokra sosem megszokottan.
-Nem tudom, de az biztos, hogy nagyon furán reagál a dolgokra-mondta. Ezzel csak alátámasztotta az én gondolataimat.
-Bocsánat-szólalt meg mellettem, mire a szívemről egy nagy kő gurult le, de már folytatta is-csak azért nevettem, mert nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar beavattok abba a titokba, ami számomra nem is titok-Hogy miiiiiiiiiiiiiiii? Ez volt az első kérdés ami az eszembe jutott, honnan tudta, hogy mik vagyunk. Mi köze van hozzánk, kitől tudta meg és egy sor ilyen és ehhez hasonló dolog jutott eszembe, ezért egy kis idő ki is esett, de miután már tudtam rendesen gondolkodni és a többiek gondolata sem üvöltött felém, meghallottam, hogy  elkezdte folytatni a történetet, így nagyon figyeltem.
-Oké, úgy látszik az elejéről kell kezdenem. Szóval én eddig is tudtam, hogy vámpírok vagytok, de azt is tudom, hogy ti úgymond a jók  vagytok, mert ti mind "vegetáriánusok" vagytok. Csak azon csodálkozom, hogy megszegtétek az egyik legfontosabb törvényt amit a Volturi betartásra kényszerít a vámpír világban.
-Te.... te tudtad , hogy mik vagyunk?-kérdeztem, de tudtam, hogy ez egy hülye kérdés, de nem bírtam a sok információval, így muszáj volt közbe szólnom. 
-Igen, de ha mindig közbeszólsz sose fogunk a végére érni-mondta komolyan-akkor végig hallgatsz vagy nem, válassz-mondta nekem, én már megnyugodva válaszolta neki.
-Én nem fogok többet közbe szólni, ígérem. Folytasd kérlek-válaszoltam kedvesen, mert most már egyre nyugodtabbnak éreztem magam. Ekkor még nem tudtam, hogy a folytatás újra kiakasztó lesz számomra.
-Akkor kezdeném is az én titkommal. Én kiválasztott vagyok. Tudjátok, hogy mit jelent vagy szeretnétek, hogy kifejtsem?-kérdezte tőlünk illedelmesen.
-Igen légyszíves fejtsd ki- válaszolta apám, erre ő folytatta a  mesélést.
-Szóval a kiválasztott egy olyan személy, aki vámpírok számára a tökéletes társat jelenti, ha egymásra találnak mindig boldogok lesznek. Az egymásra találás azt jelenit, hogy a vámpírnak ő a "la tua cantate" vagyis az énekese. Ha nem találnak egymásra , akkor a kiválasztott meghal, anélkül, hogy igazán élhetett volna. Igazából az úgy van, ha a kiválasztott beleszeret valakibe, de ha az ő neki nem énekel a vére, akkor nem lehetnek boldogok, ha mégis  megkockáztatják az együtt létet az információk ismeretében, akkor az egyesülés pillanatában, a vámpír meghal.-mondta bánatosan. A kijelentése viszont megint az előbbi fejetlen állapotot eredményezte, amit egyre nehezebben bírtam. Carlaisle volt az első aki megszólalt:
-Veled már megtörtént ilyen?-kérdezte, mindannyiunk döbbenetére. Nem gondoltam volna, hogy apámat ilyen magánjellegű dolgok érdekelik, de aztán az értetlen arcom láttán gondolatban üzent.

-Csak is miattad kérdeztem, ne gondolj semmi rosszat.

Gondolatait meghallva, hála járt át. Viszont aki miatt eddig aggódtam, csak csendesen ült és hallgatott.Amikor már azt gondoltam, hogy nem fogunk választ kapni, akkor megszólalt.

-Nem ....én nem hagytam addig fajulni a dolgokat-válaszolta, éreztem a hangján a fájdalmat. Ekkor azonban kigyulladt a sárga körte a fejemben és rájöttem, hogy miért is küldött el magától, pontosan azért, mert nem akarta, hogy mi is ebbe a helyzetbe kerüljünk. Úgy látszik túlságosan is boldog voltam, mert igaz elég halkan de elszóltam magam.

-Szóval ezért.....-mondtam boldogan.

-Tessék, Edward-kérdezte Carlaisle

Én Pruera néztem és láttam, hogy neki még nem jutott eszébe az ami nekem, így a következő válasszal fordultam apám felé:

-Semmi, semmi fontosat nem mondtam.-Ezután viszont Prura néztem és így folytattam-Beszélnünk kell!-közben felálltam és udvarias énemet felszínre hozva karomat nyújtottam felé.

-Tudom- válaszolta. Felállt, hogy kövesen ekkor azonban apám és nővérem hangja megállított:

-De, Edward ő még nem válaszolt minden kérdésünkre

-Tudom apa,de valami fontos dologról van szó-válaszoltam és közben megpróbáltam minden erőmet bevetni, hogy most engedjenek el, mert fontos dologról van szó.

-Rendben, menjetek de mi várunk vissza-mondta és gondolatban üzente is, hogy vigyázzak magamra, mert nem tudhatom, hogy miket tud még rólunk és hogy nem akar e bántani, de ere én csak hitetlenkedő arcot vágtam és elindultam kifele. A szabad levegőre kiérve, eszembe jutott egy hely ahova elmehetnénk nyugodtan beszélgetni, anélkül, hogy bárki megzavarna vagy hallaná amiről mi beszélünk. Amikor oda értünk láttam, hogy tetszik neki , de az értetlenséget is észre vettem a szemében és erre rögtön válaszoltam is :

-Itt nyugodtan tudunk beszélgetni.

-Ez elképesztően szép.-mondta ki gondolatait.

Erre én elkezdtem elmondani a hozzá fűződő első emlékem, de erre ő gorombán felelt és én már tudtam, hogy megint elkezdi felhúzni maga köré a falakat, ezért én is dühösen feleltem neki:

-Ne. Kérlek, ne kezd megint ezt a a játékot. Tudom, hogy nem vagy iilyen, bent beismerted, hogy te nem engedtedd, hogy a dolog beteljesedjen. tudod, hogy fájdalmat okoztál, de inkább ezt választottad, mint azt, hogy meghalljon csak mert szeretett téged. Szóval ne játszd nekem itt ezt a kemény vagyok, nekem nem fáj semmi szerepet, mert úgy se veszem be.

-Nem igaz, amit mondasz. Ő meghalt-válaszolta a vádaskodásomra. Erre viszont én nem számítottam és csak azt éreztem, hogy a fájdalom végig szánt a testemen maga mögött húzva a kiábrándultságot is, hogy hihettem neki eddig? Ötlöttek fel bennem ezek a kérdések:

-Mi? De az előbb azt mondta, hogy nem fajult addig. Ezek szerint hazudtál? Hogy tehetted, amikor én bíztam benned és te már az első kérdésnél hazudsz, hogy lehetsz ilyen.....? Nem is találok rád jelzőt, mert egyikse takarná azt a sok rosszat ami benned van-folytattam kegyetlenül. annyira el voltam foglalva, hogy bántsam őt, hogy észre se vettem, mennyire is megviselte őt ez az egész csak akkor jöttem rá a hibáimra, amikor megfordultam és észrevettem elnyúlt testét a fűben heverve. Vámpír gyorsasággal odafutottam hozzá, majd karjaimba kapva haza rohantam és közben csak egy dolog járt a fejemben: Kérlek ne engedd , hogy bármi baja legyen, nem veheted el tőlem őt. Ezzel a gondolattal futottam haza és rontottam be a házba, ahol a család tagjaim a nappaliban beszélgettek, de erre felkapták a fejüket és aggódva közelebb léptek.

-Carlaise, nem tudom mi baja van. Vizsgáld meg-kértem őt aggódva

-Rendben, hozd a szobámba-válaszolta, anélkül, hogy megkérdezte volna, mégis mi történt.

Miután felvittem, apa kiküldött és megvizsgálta őt.