9. fejezet

Sziasztok!!!
Itt van a következő fejezet, sajnos ezt nem tudtam átnézni és ezért lehet, hogy helyesírási hibákat fogtok találni. Előre is elnézéseteket kérem. A következő hír nem fog boldoggá tenni senki, a következő rész lehet, hogy egy kicsit késni fog. Sajnálom, de sok a tanulnivalóm és így nem megy minden simán.
Köszönöm az előző fejezethez a komit!
Pusszancs
Timi




A fejezet:


Edward szemszöge:
 Amikor elmondta, hogy szerinte miért nem lehetünk együtt, nagyon megörültem, hisz nekem még volt egy titkom amit még nem árultam el neki méghozzá, hogy ő az énekesem. Elhatároztam itt az ideje, hogy beavassam őt is, így hát neki álltam a vallomásomnak.Az elején kezdtem és reménykedtem, hogy a végén számomra kedvező választ hallhatok kedvesem szájából.
Mi lenne, ha bevallanék neked egy dolgot. Méghozzá azt, hogy a te véred énekel nekem, az első perctől kezdve. Ne ne vágj közbe. Ezért nem mentem közelebb hozzád a sikátorban, épp a vadászatról jöttünk haza, amikor meghallottam azoknak a mocskoknak a gondolatait, úgy éreztem segítenem kell neked. Amikor odaértünk még intenzívebben éreztem a véred illatát, de tudtam, hogy nem bánthatlak, bármennyire is csábít a véred. Aztán másnap amikor a terembe lépve megéreztem ugyanazt a finom és mindennél jobban csábító illatot, azt hittem, hogy nem tudok ellen állni, de végül is sikerült. Aztán amikor meghívtalak kávézni az már sokkal, de sokkal könnyebb volt, ahogy sokat éreztem az illatod, nem mondom, hogy már nem csábított, de már nem volt meg az a nagyon erős kényszer, hogy kiszívjam a véred. A kávét is azért ajánlottam fel, mert megakartalak ismerni. Az elején még nem tudtam, hogy te más vagy, hogy te talán el tudnál-e fogadni olyannak amilyen vagyok. Ezután minden csak rosszul sült el az, hogy elküldtél magadtól, aztán a saját titkunk felfedése és végül az én baromira jó beszédem rólad. Tudom, hogy ez most nem tünik valami normális menetnek, de én azt szeretném, ha nem állítanánk direkt még több falat a kapcsolatunk útjába. Szerintem így is lesz ép elég akadály amit majd együtt kell leküzdenünk. Basszus a legfontosabb dolgot elfelejtettem az egész beszédnek az volt a lényege, mármint amire fény akartam deríteni az az, hogy hogyan is érzek írántad. Szeretlek, tudom most biztos azt gondolod, hogy ilyen rövid idő alatt ez nem történhet meg, de igen megtörtént, mégpedig velem és ha ezt nem akarod tudomásul venni, hát jó, de azt tudnod kell, hogy én mindig szeretni foglak és akkor is meletted leszek és vigyázni, törödni és figyelni foglak, ha ne talántán mégis elküldenél. Viszont lenne egy kérdésem, volt időm azon gondolkodni, amit mondtál és arra lennék kíváncsi, hogyan értetted azt, hogy meghalt, mert azt már tudom, hogy nem hazudtál, csak érdekel, hogy mégis mi történt. Nem muszáj válaszolnod, de szeretném tudni a történet végét.-tudtam, hogy a vallomásomtól minden rendbe jön vagy mindnet tönkre teszek vele, de válalltm a kockázatot és miközben ezen töprengtem figyeletem kedvesem reakcióját is. A következő pillanatban kedvesem egy kérdést tett fel amire én őszintén válasoltam:
-Te....te .......tényleg szeretsz?
miután megkérdezte én elmondtam, hogy igen és  folytatni akartam, de bennem akadtak a szavak, mivel lágyan megérintet az ajkaimat, amitől rögtön elnémultam és ő így folytatta, s én mérhetetlenül boldog lettem.
-De hiszek neked. Én sem tudom, hogy- hogy, vagy hogy épp miért, de én is így érzek irántad. És mielőtt még rosszra gondolnál, én örülök neki és most hogy tudom,  hogy szeretsz és ráadásul az énekesed is vagyok, így már nem akarok több akadályt köztünk, sőt azt szeretném, ha felhőtlenül boldogok lennénk, méghozzá együtt.
Erre egy nagyon kicsi választ tudtam csak kinyögni, hisz akkora boldogság tombolt bennem, hogy majd szét robbantam tőle.
-Én is ezt szeretném.
Ez után én vártam hogy folytatja a mesélést és végre megtudthatom, hogy mégid mi történt, de úgy látszik ő nem így tervezte. 
De valamit kiszurhatott mivel a következő kérdése ez volt:
-Mire vagy még kíváncsi?
-Semmire-válaszoltam, mivel úgy gondoltam, hogy ha nem tudja hogy mégis mir , pedig az előbb tettem fel a kérdést, de igaz hozzáfűztem azt, hogy ha nem akakr, nem muszáj válaszolnia, de én akkor is tudni akakrom, hogy mi történt. 
Viszont az én válaszom láthatólag feldühítette, amit természetesen nem akartam. Ezután egy kisebb vita alakult ki köztünk, végül egy ide egyáltalán nem illő kérdét tett fel nekem, amire nem tudtam, hogy miért is kíváncsi.
-Figyelj Edward, én amikor elájultam, esetleg beverhettem a fejem?
-Nem szeremem, miért?-kétrdeztem hisz nem értettem a kérdés célját, aztán mai ezután következett, arra egyáltalán nem számítottam, ugyanis azt állította, hogy nem hallotta a kérdésem, ami hihetetlennek tűnt, aztán meg elkezdett mentegetőzni, majd megkét, hogy tegyem fel újra a kérdést, hát így is tettem. Egy rövid ideig csendben volt, majd belekezdett a mesélésbe.
-Az elején még én se tudtam, hogy vámpír. Nagyon jól elvoltunk sőt igazán megkedveltem. Aztán egyszer csak bevallotta, hogy szeret engem és szeretné, ha a felesége lennék, én ennek nagyon örültem sőt boldog voltam. Tehát elérkezett az idő, hogy bemutassam a szüleimnek, elvittem hozzánk vacsira, de amikor anyám meglátta az ajtóban. Nem hitt a szemének. Ezt csak később tudtam meg, ugyanis amikor terhes volt velem, akkor egyszer álmában eljött hozzá egy angyal lehet, hogy nem az volt, de anya úgy gondolta, hogy az mivel gyönyörű volt és szikrázott a bőre, mintha ezer apró gyémánt borítaná, és az angyal azért jött, hogy fegyelmeztesse. Elmondta, hogy vannak vámpírok, hogy honnan lehet őket megismerni és, hogy rám milyen kockázatot fognak jelenteni a vámpírok. Ő ezt addig soha senkinek nem említett, hogy valaha is tudott volna erről, de akkor ott amikor meglátta, rájött, hogy minden amit eddig nem hitt valósnak az nagyon is az. innen változtak meg a dolgok, nem engedte be Danielt, ez volt a neve a vámpírnak, a házba, sőt megmondta, hogy többé ne merjen a közelemben lenni, mert idézem szó szerint ezt mondta "Ő tudja, hogy mi ő és tudja, hogy én nem vagyok az ő számára la tua cantate, és így csak megöli magát", ezen én akkor nevettem, bár nem tudtam, hogy az anyám tud latinul, de akkor is vicces volt, hogy az én 165 centiméteres anyukám megfenyegeti a barátom aki legalább fél méterrel magasabb mint ő. Ezután történtek változások az éltemben. Anyu könyörgött apunak, hogy költözzünk el és mivel apu szerette őt így elköltöztünk. Anyunak azt az egy feltételt kötötte ki apunak, hogy olyan helyre menjünk ahol sokat süt a nap. Aztán egyik nap nem mentem időben haza, anyám nagyon aggódott miattam és aznap amikor hazaértem beavatott mindenbe. Azt is elmondta, hogy azóta, hogy rájött, hogy igenis léteznek vámpírok azóta kutatásokat folytat ilyen ügyben és már bővültek az információi, nem csak azokra támaszkodott amiket az angyal mondott neki. Arról, hogy Daniel meghalt csak annyit tudok, hogy egyszer osztálykiránduláson voltuk és ott találkoztam a régi társával, a kíváncsiságom legyőzött és oda mentem hozzá, kérdezősködtem, sajnos nem tudtam, hogy mi is lesz ennek a vége. Ugyanis én arról a kirándulásról már nem emberként tértem vissza.
Megdöbbentett, az amit hallottam, hisz én ilyenről még nem hallottam. A végén meg oltári dühös és féltékeny lettem, amikor megemlítette, hogy Daniel utána kérdezősködött. Valójában az utolsó mondata után kétségbe estem, hogy lehet az hogy nem ember, az nem lehet, itt van mellettem és hallom ahogyan ver a szíve. Ezenkívül még sok más dolog is az emberségét bizonyítja, ilyen hogy élemet fogyasztott vagy az, hogy elájult és a rossz reflexei és még egy sor kis apróság, ami azt árulja el hogy ő ember.
Az utolsó mondata után felemeltem a kezem és jeleztem, hogy álljon meg egy kicsit így is tett. Közben hallottam ahogy a családom gondolatban üzen nekem, hogy derítsem ki, hogy ezt, hogy is értette. Viszont ami meglepett, hogy itthon találom őket, mivel Alice üzent a beszélgetésünk elején, hogy elmennek és minket itt hagynak beszélgetni, de ezek szerint visszajöttek, csak én nem vettem őket észre.
-Kérlek folytasd-mondtam és várta a folytatást ezzel nem csak az én, de a családom kívánsága is teljesült ezekívül talán megtudhatom a történet végét.
-Szóval ott hagytam abba, hogy már nem emberként tértem vissza. A nő Julia megharapott, de szerencsémre, mivel kiválasztott vagyok így nem esett bajom, mármint úgy értem, hogy nem változtam át vámpírrá csak egy nagyon kis része a méregnek tudott felszívódni, így nem is lettem vámpír, de már ember se vagyok. Azt meg hogy nem esett bajom, csak annyit jelent, hogy majdnem elvéreztem, de szerencsére ez nem történt meg.
Ahogy folytatta a történetet, egyre dühösebb lettem és legszívesebben azonnal megkerestem volna azt a Juliat aki bántotta a szerelmemet. Valószínűleg ezt le lehetett olvasni az arcomról, mivel Prue megszorított a kezem ezzel jelezve, hogy figyeljek rá. 
-Már nem tudod bántani és tudom, hogy te akkor se bántanád. Most csak a düh vezetné a cselekedeteidet, de te jó vagy és az végül megakadályozna téged abban, hogy bármikor rosszat tegyél. Ő még aznap meghalt amikor megharapott, de ez már egy másik történet és most egy kisit pihenni szeretnék. Ha lehet-kérte lágyan én meg mint, akit bolha csípett meg felálltam az ágyról és már indultam az ajtó felé, amikor meghallottam a hangját.
-Edward, nem lehetne arról szó, hogy itt maradsz mellettem?-kérdezte aranyosan.
-Természetesen, hogy lehet, de azt gondoltam, hogy kényelmesebb nélkülem.-válaszoltam neki.
-Nem kényelmesebb-ezzel felhúzta a takaró szélét és megütögette maga mellett az ágyat-Akkor jössz?-kérdezte mosolyogva.

8. fejezet

Sziasztok!
Meghoztam a következő fejit, köszönöm a komikat, és remélem most is megírjátok a véleményeteket.
Igyekszem a folytatással.
Pusszancs
Timi


A fejezet:




Bevallottam, hogy kell nekem és, hogy vágyom rá. Ő persze nem úgy reagált rá mint, ahogy vártam, hanem a következőt mondta.

-Mi lenne, ha bevallanék neked egy dolgot. Méghozzá azt, hogy a te véred énekel nekem, az első perctől kezdve. Ne ne vágj közbe. Ezért nem mentem közelebb hozzád a sikátorban, épp a vadászatról jöttünk haza, amikor meghallottam azoknak a mocskoknak a gondolatait, úgy éreztem segítenem kell neked. Amikor odaértünk még intenzívebben éreztem a véred illatát, de tudtam, hogy nem bánthatlak, bármennyire is csábít a véred. Aztán másnap amikor a terembe lépve megéreztem ugyanazt a finom és mindennél jobban csábító illatot, azt hittem, hogy nem tudok ellen állni, de végül is sikerült. Aztán amikor meghívtalak kávézni az már sokkal, de sokkal könnyebb volt, ahogy sokat éreztem az illatod, nem mondom, hogy már nem csábított, de már nem volt meg az a nagyon erős kényszer, hogy kiszívjam a véred. A kávét is azért ajánlottam fel, mert megakartalak ismerni. Az elején még nem tudtam, hogy te más vagy, hogy te talán el tudnál-e fogadni olyannak amilyen vagyok. Ezután minden csak rosszul sült el az, hogy elküldtél magadtól, aztán a saját titkunk felfedése és végül az én baromira jó beszédem rólad. Tudom, hogy ez most nem tünik valami normális menetnek, de én azt szeretném, ha nem állítanánk direkt még több falat a kapcsolatunk útjába. Szerintem így is lesz ép elég akadály amit majd együtt kell leküzdenünk. Basszus a legfontosabb dolgot elfelejtettem az egész beszédnek az volt a lényege, mármint amire fény akartam deríteni az az, hogy hogyan is érzek írántad. Szeretlek, tudom most biztos azt gondolod, hogy ilyen rövid idő alatt ez nem történhet meg, de igen megtörtént, mégpedig velem és ha ezt nem akarod tudomásul venni, hát jó, de azt tudnod kell, hogy én mindig szeretni foglak és akkor is meletted leszek és vigyázni, törödni és figyelni foglak, ha ne talántán mégis elküldenél. Viszont lenne egy kérdésem, volt időm azon gondolkodni, amit mondtál és arra lennék kíváncsi, hogyan értetted azt, hogy meghalt, mert azt már tudom, hogy nem hazudtál, csak érdekel, hogy mégis mi történt. Nem muszáj válaszolnod, de szeretném tudni a történet végét.-a végét már nem igazán tudtam  követni, ugyanis onnan, hogy szeret a kép megszakadt.
-Te....te .......tényleg szeretsz?-kérdeztem kétségbe esetten, mégis boldogan, hisz már azt is mondta, hogy az énekese vagyok és most még hozzá fűzte, hogy ezek mellett ő még szeret is, hát ha ez egy álom, akkor senki ne merészeljen felébreszteni, mert azt akarom, hogy ez az álom örökké tartson.
-Igen. Tudom, hogy nem igazán hiszel nekem, de..-nem engedtem, hogy befejezze, hanem az ujjaimat a szájára simítva hallgattattam el és így én folytattam.
-De hiszek neked. Én sem tudom, hogy hogy vagy hogy épp miért, de én is így érzek irántad. És mielőtt még rosszra gondolnál, én örülök neki és most hogy tudom,  hogy szeretsz és ráadásul az énekesed is vagyok, így már nem akarok több akadályt köztünk, sőt azt szeretném, ha felhőtlenül boldogok lennénk, méghozzá együtt.
-Én is ezt szeretném-mondta nyugodtan, de ahogy felnéztem gyönyörű szemeibe a kíváncsiság még nem tűnt el és vártam, hogy még kérdezni fog valamit, de nem tette. Ez egy kicsit értelmetlennek tűnt, ha én kíváncsi lennék valamire, akkor megkérdezném, így ezt az elvet vallva fel is tettem a következő kérdést:
-Mire vagy még kíváncsi?
-Semmire-válaszolta, de engem ilyen könnyen nem rázhat le gondoltam magamban, bár ezt már tudnia kellett volna.
-Szóval, akkor most szépen el fogod árulni, hogy mire is vagy kíváncsi különben megharagszom. 
-Tényleg se....
-Nem ne is folytasd-vágtam a szavába-Rendben, én akkor is tudom, hogy van valami, csak azt nem értem miért nem kérdezed meg, így csak rosszabb, mert ilyenre kell, hogy gondoljak: mi az ami érdekel téged, de nem mered megkérdezni vagy, hogy a választól félsz-e, amit a kérdésére adhatok, vagy.... már fogalmam sincs, hogy miért csinálod ezt.- mondtam egyre dühösebben.-Mitől félsz? Ha megígérem, hogy nem fogok semmit se csinálni és nyugodt maradok és még haragudni sem fogok, sőt nem is fogok hisztizni, akkor talán rá vehetlek, hogy válaszolj, ami azt jelenit, hogy felteszed végre azt a kérdést, amit annyira akarsz?
-Igen, de kérlek nyugodj meg, nem lenne  szabad ilyen helyzetbe kerülnöd, pihenned kéne. Sajnálom, hogy ha ezzel fel foglak zaklatni, de nem válaszoltál a kérdésemre-mondta-Én még mindig arra a kérdésre várom a választ, amit feltettem. Igaz adtam neked egy olyan opciót is, hogy nem kell válaszolnod, engem sajnos mégis érdekel-mondta és szomorúan rám nézett. Viszont én nem értettem semmit. Milyen kérdésről beszél itt ? Mikor kérdezett engem, és mi az hogy opciót adott, hogy majd válasszak, semmi ilyenre nem emlékszem. Vajon bevertem a fejem, na ezt gyorsan meg is kérdezem tőle, mert ha igen akkor úgy már értem, de ha nem akkor még mindig nem tudom, hogy miről is van szó.
-Figyelj Edward, én amikor elájultam, esetleg beverhettem a fejem?-kérdeztem tőle, a biztos megoldás reményében, de sajnos nem azt a választ kaptam amit szerettem volna.
-Nem szerelmem, miért?-kérdezte értetlenül.
-Én nem emlékszem a kérdésedre-mondtam lesújtva-Kérlek ne hidd azt, hogy nem figyeltem rád, de nem tudom, hogy mi történt és miért nem emlékszem a kérdésedre, de ha újból felteszed akkor most már válaszolni fogok.-mondtam boldogan, ugyanis ilyen jelzővel még nem illetett senki, ettől annyira boldog, sőt feldobott lettem.
-Mielőtt a kérdést felteszem, szögezzük le valamit. Azt tudom, hogy nem hazudtál, hiszek neked-mondta egy mosoly kíséretében és én már kezdetem sejteni a kérdést, de reménykedtem hogy nem ugyanarra gondolunk, bár tudtam, hogy egyszer el kell neki mondanom, de abban bíztam, hogy még van egy kis időm, mielőtt mindent elmesélek neki, de akkor ő ezt a reménysugarat a következő mondatával szétzúzta.-A kérdésem, hogy akkor mi is történt?-Nézett rám kíváncsian, pedig én ezt nem akartam most megválaszolni, de tudtam hogy el kell mondanom neki, így hát bármennyire is felkavart és fájt belekezdtem.
-Az elején még én se tudtam, hogy vámpír. Nagyon jól elvoltunk sőt igazán megkedveltem. Aztán egyszer csak bevallotta, hogy szeret engem és szeretné, ha a felesége lennék, én ennek nagyon örültem sőt boldog voltam. Tehát elérkezett az idő, hogy bemutassam a szüleimnek, elvittem hozzánk vacsira, de amikor anyám meglátta az ajtóban. Nem hitt a szemének. Ezt csak később tudtam meg, ugyanis amikor terhes volt velem, akkor egyszer álmában eljött hozzá egy angyal lehet, hogy nem az volt, de anya úgy gondolta, hogy az mivel gyönyörű volt és szikrázott a bőre, mintha ezer apró gyémánt borítaná, és az angyal azért jött, hogy fegyelmeztesse. Elmondta, hogy vannak vámpírok, hogy honnan lehet őket megismerni és, hogy rám milyen kockázatot fognak jelenteni a vámpírok. Ő ezt addig soha senkinek nem említett, hogy valaha is tudott volna erről, de akkor ott amikor meglátta, rájött, hogy minden amit eddig nem hitt valósnak az nagyon is az. innen változtak meg a dolgok, nem engedte be Danielt, ez volt a neve a vámpírnak, a házba, sőt megmondta, hogy többé ne merjen a közelemben lenni, mert idézem szó szerint ezt mondta "Ő tudja, hogy mi ő és tudja, hogy én nem vagyok az ő számára la tua cantate, és így csak megöli magát", ezen én akkor nevettem, bár nem tudtam, hogy az anyám tud latinul, de akkor is vicces volt, hogy az én 165 centiméteres anyukám megfenyegeti a barátom aki legalább fél méterrel magasabb mint ő. Ezután történtek változások az éltemben. Anyu könyörgött apunak, hogy költözzünk el és mivel apu szerette őt így elköltöztünk. Anyunak azt az egy feltételt kötötte ki apunak, hogy olyan helyre menjünk ahol sokat süt a nap. Aztán egyik nap nem mentem időben haza, anyám nagyon aggódott miattam és aznap amikor hazaértem beavatott mindenbe. Azt is elmondta, hogy azóta, hogy rájött, hogy igenis léteznek vámpírok azóta kutatásokat folytat ilyen ügyben és már bővültek az információi, nem csak azokra támaszkodott amiket az angyal mondott neki. Arról, hogy Daniel meghalt csak annyit tudok, hogy egyszer osztálykiránduláson voltuk és ott találkoztam a régi társával, a kíváncsiságom legyőzött és oda mentem hozzá, kérdezősködtem, sajnos nem tudtam, hogy mi is lesz ennek a vége. Ugyanis én arról a kirándulásról már nem emberként tértem vissza.

7. fejezet

Sziasztok kedves olvasók!!!!


Meghoztam a következő fejit és várom a komikat. Tudom ez egy kicsit rövidebb lett, mint a többi ezért bocsánatot is kérek, de reménykedem, hogy a következő kárpótolni fog titeket ezért.
Akkor nem is írok többet, hanem hagyom , hogy olvassátok a fejezetet.
Pusszancs
Timi




A fejezet:

A sötétség biztonsággal ölelt körül és nem éreztem már a fájdalmat.
Nem tudom mennyi idő telt el, de egyszer csak hangokat hallottam magam körül és rájöttem, hogy Edward és Carlaise beszélget.
-Miért nem ébred fel?
-Nem tudom fiam. Légy türelmes, ez az állapot arra szolgál, hogy erőt gyűjtsön. Szegény gondolom kikészítette a mai nap.
-Remélem nincs semmi baja.
-Mondtam, hogy nem találtam semmit. Szóval nyugodj meg, rendben?
-Sajnálom, tudom, hogy Jasper is nehezen bírja az érzelmeimet.
-Igen, igazad van.
Ekkor már úgy gondoltam, hogy elég erőm van és megpróbáltam kinyitni a szemem, sajnos közben nyöszörögtem, így magamra vontam a figyelmüket.
-Jól vagy?-kérdezték aggódóan
-Persze, nincs semmi baj, de most már szerintem haza kéne mennem-mondtam.
-Nem, itt maradsz-mondott ellent nekem Edward.
-Miért, is? Talán nem volt elég a sok mocskolódás, vagy még van valami amit a fejemhez akarsz vágni?-kérdeztem, a dühöm cseppet sem csillapodott. Eddig a düh ő miatta alakult ki bennem, de most már a fájdalom táplálta.
-Sajnálom, én azt nem úgy gondoltam.-mondta bűnbánóan
-Tényleg? Mi az amit nem úgy gondoltál, hm?
-Mindent, nem kellett volna kiakadnom, meg kellett volna, hogy hallgassalak és csak utána mondjam el a véleményem. Őszintén sajnálom. Tudom, hogy rosszul esett, nem is kérem, hogy bocsáts meg, csak nem akarom, hogy bárki és bármi fájdalmat okozzon.
-Ha nem akarnád, hogy fájjon, akkor eltűnnél. Egészen addig, amíg meg nem ismertelek, nem volt semmi bajom, de akkor jöttél te és felborítottál mindent. Azóta csakis te tudsz nekem fájdalmat okozni, de ez pont elég, hogy tönkre menjek-mondtam még mindig dühösen.
-Miért mondod ezt? Te nem érzel irántam semmit, így meg sem tudlak sérteni.
-Honnan tudod, hogy mit érzek? Kérdezted egyáltalán vagy honnan szűrted le ezt a biztos információt?-ő csak hallgatott- Nem hallom a válaszod. Szóval honnan is tudod te azt?
-Én .... csak...-makogott itt össze-vissza-Nem gondoltam volna, hogy érzel irántam valamit.
-Értem. Akkor már csak egy dolog maradt tisztázatlan, te érzel irántam valamit?-kérdeztem és reménykedtem, hogy a válasza igen lesz, de közben el is átkoztam magam mégis, hogy lehetek ilyen, hogy kockáztatni akarom az ő életét. Nem lehetek ennyire szívtelen és felelőtlen, ezt nem tehetem meg.
-Igen, érzek.-mondta és belül ujjongtam is és kétségbe is estem, de ekkor ő folytatta-Nem tudom, hogy te érzel-e irántam bármit is, de ha igen, kérlek ne próbáld meg elfojtani-miután befejezte a mondatot felnézett rám, mert eddig a szőnyeg mintázatát vizsgálta. Gondolom a válaszomra várt, de én még nem tudtam, hogy mit is csináljak.
-Igen én is érzek irántad valamit, de ez nem mehet így tovább. Nem akarom, hogy bajod essen, érted?-kérdeztem tőle kedvesen és a beszéd közben megfogtam jéghideg kezét , ő meg összefűzte ujjainkat.
-Nem lesz semmi bajom-mondta vidáman, miközben ráhajolt ajkaimra és megcsókolt. Olyan finoman csókolt, mintha félne, hogy fájdalmat okoz. De ekkor eszembe jutott, hogy ezt én nem élvezhetem, hisz akkor neki baja esik. Elhúzódtam tőle levegő után kapkodva.
-Nekünk ezt nem szabad-mondtam letörten.
-Miért nem?-kérdezte tőlem huncutul.
-Bármennyire is vágyom rád és a csókjaidra-na ennél igazán elpirultam, de folytattam tovább-sajnos nem énekel neked a vérem, így csak bajod esne, ha ezt folytatnánk.
-Mi lenne, ha bevallanék neked egy dolgot. méghozzá azt, hogy.....

6. fejezet

Sziasztok kedves olvasóim!
Meghoztam a következő fejezetet, remélem mindenkinek elnyeri majd a tetszését. 
pusszancs
Timi




Akkor hát a fejezet:


-Igen légyszíves fejtsd ki-kérték, én meg teljesítettem a kérésüket és mesélni kezdtem.
-Szóval a kiválasztott egy olyan személy, aki vámpírok számára a tökéletes társat jelenti, ha egymásra találnak. Az egymásra találás azt jelenit, hogy a vámpírnak ő a "la tua cantate" vagyis az énekese. Ha nem találnak egymásra , akkor a kiválasztott meghal, anélkül, hogy igazán élhetett volna-mondtam halkan. -Igazából az úgy van, ha a kiválasztott beleszeret valakibe, de ha az ő számára  nem énekel a vére, akkor nem lehetnek boldogok, ha mégis megkockáztatják az együtt létet az információk ismeretében, akkor az egyesülés pillanatában, a vámpír meghal.-mondtam szomorúan, de ezzel a kijelentésemmel mindenkit megdöbbentettem.
Carlaisle volt az első aki "felébredt" és a következőt kérdezte:
-Veled már megtörtént ilyen?-erre a kérdésre senki sem számított, de  tudtam, hogy mind nagyon kíváncsiak.
Én csak hallgattam,  de tudtam, hogy válaszolnom kell.
-Nem ....én nem hagytam addig fajulni a dolgokat-válaszoltam és lehajtottam a fejem, hogy ne lássák meg az árulkodó könnyeimet.
A következő, aki megszólalt Edward volt, de olyan halkan szólalt meg, hogy így is nagyon figyeltem, hogy meghalljam amit mond, pedig én mellette ültem.
-Szóval ezért.....
A családja előtt persze nem titkolhatta azt amit mondani akart, de nem folytatta a mondókáját.
-Tessék, Edward-kérdezte Carlaisle.
Edward rám kapta a tekintetét, majd így folytatta-Semmi, semmi fontosat nem mondtam.-Beszélnünk kell! -fordult felém, majd felállt és felém nyújtotta a kezét.
-Tudom-mondtam.
-De, Edward ő még nem válaszolt minden kérdésünkre-mondta Rose és Carlaisle.
-Tudom apa,de valami fontos dologról van szó-hallottam meg Edward mentegetőzését.
-Rendben, menjetek de mi várunk vissza-mondta és éreztem, hogy a vége inkább nekem szólt, semmint Edwardnak.
Kisétáltunk a házból és az erdő felé vettük az irányt, én nem tudtam,  hogy merre is tartunk, de igazán nem is foglalkoztatott engem , mert tudtam, hogy mellette biztonságban vagyok és hogy soha nem bántana. Már jó félórája sétáltunk, de még mindig nem szólt hozzám. Ekkor úgy döntöttem és kezdeményezem a beszélgetést, de mielőtt megszólaltam volna, megállt én meg csak a szemem meresztettem, hogy a látványt be tudjam fogadni, annyira gyönyörű volt az a  rét ahová elhozott.
-Itt nyugodtan tudunk beszélgetni-válaszolta nekem a ki nem mondott kérdésre, hogy miért pont ide hozott.
-Ez elképesztően szép.
-Nem olyan régen találtam rá erre a helyre, de azóta ez lett a kedvencem.-túl kedves volt velem, ezt nem hagyhattam és ezért a következő megszólalásom goromba volt.
-Azt mondtad beszélni akarsz velem, és nem gondoltam, hogy egy hülye kis rét miatt jöttél el velem-mondtam.
-Ne. Kérlek, ne kezd megint ezt a a játékot. Tudom, hogy nem vagy ilyen, bent beismerted, hogy te nem engedted, hogy a dolog beteljesedjen. Tudod, hogy fájdalmat okoztál, de inkább ezt választottad, mint azt, hogy meghalljon csak mert, szeretett téged. Szóval ne játszd nekem itt ezt a kemény vagyok, nekem nem fáj semmi szerepet, mert úgy se veszem be.
-Nem igaz, amit mondasz. Ő meghalt-suttogtam reményvesztetten.
-Mi? De az előbb azt mondta, hogy nem fajult addig. Ezek szerint hazudtál? Hogy tehetted, amikor én bíztam benned és te már az első kérdésnél hazudsz, hogy lehetsz ilyen.....? Nem is találok rád jelzőt, mert egyik se takarná azt a sok rosszat ami benned van-mondta keményen és észre se vette, hogy én már nem is figyelek, mert miközben ő csak mondta és mondta a a magáét. Nem tudtam elviseli, az a sok mocskot, amit mondott, méghozzá egy olyan személytől, akit szeretek. Igen szeretek, erre is csak most jöttem rá. A rosszullét kerülgetett, majd elkezdett zúgni a fülem és már csak arra emlékszem, hogy Edward egyre távolodik tőlem.






Edward szemszög:
-Apa szerinted jól van?-kérdeztem meg Carlaislet, mert Prue amióta megtudta, hogy mik vagyunk csak nevet és nevet és még mindig nem hagyta abba. Kezdem azt hinni, hogy sokkot kapott vagy valami súlyos baja lehet. Nem gondoltam volna hogy így fog reagálni, bármi mást el tudtam volna képzelni, de azt, hogy csak nevet azt nem. Elképzeltem, hogy amikor megtudja akkor elakar menni vagy olyan is eszembe jutott, hogy undorodni fog vagy amire igazából vágytam, hogy el fogja fogadni és talán végre nekem is összejön ez a kapcsolat dolog. Bár leginkább az undorodásra szavaztam volna. Még is csak tudhattam volna, mert eddig mindig nagyon furán reagált a dolgokra sosem megszokottan.
-Nem tudom, de az biztos, hogy nagyon furán reagál a dolgokra-mondta. Ezzel csak alátámasztotta az én gondolataimat.
-Bocsánat-szólalt meg mellettem, mire a szívemről egy nagy kő gurult le, de már folytatta is-csak azért nevettem, mert nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar beavattok abba a titokba, ami számomra nem is titok-Hogy miiiiiiiiiiiiiiii? Ez volt az első kérdés ami az eszembe jutott, honnan tudta, hogy mik vagyunk. Mi köze van hozzánk, kitől tudta meg és egy sor ilyen és ehhez hasonló dolog jutott eszembe, ezért egy kis idő ki is esett, de miután már tudtam rendesen gondolkodni és a többiek gondolata sem üvöltött felém, meghallottam, hogy  elkezdte folytatni a történetet, így nagyon figyeltem.
-Oké, úgy látszik az elejéről kell kezdenem. Szóval én eddig is tudtam, hogy vámpírok vagytok, de azt is tudom, hogy ti úgymond a jók  vagytok, mert ti mind "vegetáriánusok" vagytok. Csak azon csodálkozom, hogy megszegtétek az egyik legfontosabb törvényt amit a Volturi betartásra kényszerít a vámpír világban.
-Te.... te tudtad , hogy mik vagyunk?-kérdeztem, de tudtam, hogy ez egy hülye kérdés, de nem bírtam a sok információval, így muszáj volt közbe szólnom. 
-Igen, de ha mindig közbeszólsz sose fogunk a végére érni-mondta komolyan-akkor végig hallgatsz vagy nem, válassz-mondta nekem, én már megnyugodva válaszolta neki.
-Én nem fogok többet közbe szólni, ígérem. Folytasd kérlek-válaszoltam kedvesen, mert most már egyre nyugodtabbnak éreztem magam. Ekkor még nem tudtam, hogy a folytatás újra kiakasztó lesz számomra.
-Akkor kezdeném is az én titkommal. Én kiválasztott vagyok. Tudjátok, hogy mit jelent vagy szeretnétek, hogy kifejtsem?-kérdezte tőlünk illedelmesen.
-Igen légyszíves fejtsd ki- válaszolta apám, erre ő folytatta a  mesélést.
-Szóval a kiválasztott egy olyan személy, aki vámpírok számára a tökéletes társat jelenti, ha egymásra találnak mindig boldogok lesznek. Az egymásra találás azt jelenit, hogy a vámpírnak ő a "la tua cantate" vagyis az énekese. Ha nem találnak egymásra , akkor a kiválasztott meghal, anélkül, hogy igazán élhetett volna. Igazából az úgy van, ha a kiválasztott beleszeret valakibe, de ha az ő neki nem énekel a vére, akkor nem lehetnek boldogok, ha mégis  megkockáztatják az együtt létet az információk ismeretében, akkor az egyesülés pillanatában, a vámpír meghal.-mondta bánatosan. A kijelentése viszont megint az előbbi fejetlen állapotot eredményezte, amit egyre nehezebben bírtam. Carlaisle volt az első aki megszólalt:
-Veled már megtörtént ilyen?-kérdezte, mindannyiunk döbbenetére. Nem gondoltam volna, hogy apámat ilyen magánjellegű dolgok érdekelik, de aztán az értetlen arcom láttán gondolatban üzent.

-Csak is miattad kérdeztem, ne gondolj semmi rosszat.

Gondolatait meghallva, hála járt át. Viszont aki miatt eddig aggódtam, csak csendesen ült és hallgatott.Amikor már azt gondoltam, hogy nem fogunk választ kapni, akkor megszólalt.

-Nem ....én nem hagytam addig fajulni a dolgokat-válaszolta, éreztem a hangján a fájdalmat. Ekkor azonban kigyulladt a sárga körte a fejemben és rájöttem, hogy miért is küldött el magától, pontosan azért, mert nem akarta, hogy mi is ebbe a helyzetbe kerüljünk. Úgy látszik túlságosan is boldog voltam, mert igaz elég halkan de elszóltam magam.

-Szóval ezért.....-mondtam boldogan.

-Tessék, Edward-kérdezte Carlaisle

Én Pruera néztem és láttam, hogy neki még nem jutott eszébe az ami nekem, így a következő válasszal fordultam apám felé:

-Semmi, semmi fontosat nem mondtam.-Ezután viszont Prura néztem és így folytattam-Beszélnünk kell!-közben felálltam és udvarias énemet felszínre hozva karomat nyújtottam felé.

-Tudom- válaszolta. Felállt, hogy kövesen ekkor azonban apám és nővérem hangja megállított:

-De, Edward ő még nem válaszolt minden kérdésünkre

-Tudom apa,de valami fontos dologról van szó-válaszoltam és közben megpróbáltam minden erőmet bevetni, hogy most engedjenek el, mert fontos dologról van szó.

-Rendben, menjetek de mi várunk vissza-mondta és gondolatban üzente is, hogy vigyázzak magamra, mert nem tudhatom, hogy miket tud még rólunk és hogy nem akar e bántani, de ere én csak hitetlenkedő arcot vágtam és elindultam kifele. A szabad levegőre kiérve, eszembe jutott egy hely ahova elmehetnénk nyugodtan beszélgetni, anélkül, hogy bárki megzavarna vagy hallaná amiről mi beszélünk. Amikor oda értünk láttam, hogy tetszik neki , de az értetlenséget is észre vettem a szemében és erre rögtön válaszoltam is :

-Itt nyugodtan tudunk beszélgetni.

-Ez elképesztően szép.-mondta ki gondolatait.

Erre én elkezdtem elmondani a hozzá fűződő első emlékem, de erre ő gorombán felelt és én már tudtam, hogy megint elkezdi felhúzni maga köré a falakat, ezért én is dühösen feleltem neki:

-Ne. Kérlek, ne kezd megint ezt a a játékot. Tudom, hogy nem vagy iilyen, bent beismerted, hogy te nem engedtedd, hogy a dolog beteljesedjen. tudod, hogy fájdalmat okoztál, de inkább ezt választottad, mint azt, hogy meghalljon csak mert szeretett téged. Szóval ne játszd nekem itt ezt a kemény vagyok, nekem nem fáj semmi szerepet, mert úgy se veszem be.

-Nem igaz, amit mondasz. Ő meghalt-válaszolta a vádaskodásomra. Erre viszont én nem számítottam és csak azt éreztem, hogy a fájdalom végig szánt a testemen maga mögött húzva a kiábrándultságot is, hogy hihettem neki eddig? Ötlöttek fel bennem ezek a kérdések:

-Mi? De az előbb azt mondta, hogy nem fajult addig. Ezek szerint hazudtál? Hogy tehetted, amikor én bíztam benned és te már az első kérdésnél hazudsz, hogy lehetsz ilyen.....? Nem is találok rád jelzőt, mert egyikse takarná azt a sok rosszat ami benned van-folytattam kegyetlenül. annyira el voltam foglalva, hogy bántsam őt, hogy észre se vettem, mennyire is megviselte őt ez az egész csak akkor jöttem rá a hibáimra, amikor megfordultam és észrevettem elnyúlt testét a fűben heverve. Vámpír gyorsasággal odafutottam hozzá, majd karjaimba kapva haza rohantam és közben csak egy dolog járt a fejemben: Kérlek ne engedd , hogy bármi baja legyen, nem veheted el tőlem őt. Ezzel a gondolattal futottam haza és rontottam be a házba, ahol a család tagjaim a nappaliban beszélgettek, de erre felkapták a fejüket és aggódva közelebb léptek.

-Carlaise, nem tudom mi baja van. Vizsgáld meg-kértem őt aggódva

-Rendben, hozd a szobámba-válaszolta, anélkül, hogy megkérdezte volna, mégis mi történt.

Miután felvittem, apa kiküldött és megvizsgálta őt.

Válaszok

Sziasztok!
De igen Pruenak hívják, csak gondolatban sajnos máshol jártam és véletlenül Bellát írtam XDXD, ez saját magam számára is meglehetősen vicces. Azóta kijavítottam és már így van fent a blogon.
Elnézést kérek a hibáért.


Timi

5. fejezet

Sziasztok!!!!!!!!!!!!
Először is szeretném megköszönni a komikat. Remélem ez a fejezet is elnyeri majd a tetszéseteket.
Puszi :
Timi


A fejezet:


Igen ígérem-mondtam, de ekkor még nem sejtettem, hogy egy perc múlva olyan dolgokra derül fény ami még álmomban is csak nehezen jutott volna eszembe.
Miután Edward beavatott mindenkit, hogy mégis mire készülünk, kitört a hangoskodás.
Először Rosalie tiltakozott, én pedig meglepődtem, hisz eddig azt hittem, hogy később még barátnők is lehetünk, ez a lépése nagyon fájt. A következő közbeszólót Carlaisle  szakított a félbe.
-Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne, Edward-mondta olyan hangsúllyal amiből kiérződött, hogy komolyan gondolja amit mond.-Tudom most úgy érzed ő a tökéletes, de még várj vele, hisz nem tudhatod biztosra.-mondta, de láttam az arcán, hogy sajnálja -Mindig is azt akartam, hogy boldog légy, de nem hiszem, hogy kockáztatnod kéne az életünket.
-Értem-mondta- de nekem közben eszembe jutott egy megoldás-mondta magabiztosan-Alice nézz bele a jővőjébe-kérte kedvesen.
-Igenis-szalutált viccesen Alice és ezen az egész család nevetett-Várj egy kicsit -kérte.
-Edward-szóltam félénken-Alice hogy tud a jövőbe nézni?-kérdeztem.
-Hát, mindjárt megtudod, ha Alice engedélyt ad, de ha nem akkor esetleg el kell halasztanunk a nagy beszélgetést-mondta halkan
-Értem, de ez nem fog előfordulni, igaz. Megígérted-mondtam neki kicsit nyafogósan
-Igazad van, megígértem, de azt nem kötöttük ki, hogy muszáj ma. Azt meg tudom, hogy valamikor meg fogod tudni.
Ekkor Alice táncolt be a szobába mosolyogva és már mindenki a választ várta, mikor Edward is elmosolyodott és így szólt-Akkor, hát folytassuk tovább.
-Mit láttál -kérdezték a többiek, mire ő csak  elmosolyodott és Edwardra kacsintott.
-Prue megtudja a titkunkat és elfogad minket olyannak, amilyenek vagyunk-mondta.
-Biztos, hogy nem ezt láttad-mondta Em-ha ezt láttad volna, nem kacsintottál volna Edi fiúra mielőtt elmondod nekünk. Szóval, mi is láttál?-kérdezte kaján vigyor kíséretében.
-Semmi olyat, ami rád tartozna-mondta Alice-de a lényege az volt, amit mondtam-de ezt már Carlaisle felé fordulva mondta
-Rendben-mondta Carlaisle-hiszek neked.
-Hát most már megtudtuk, hogy nem lesz baj. Akkor kezdjünk is neki-mondta Edward és most csak rám irányította a szemét és figyelte minden rezdülésemet amely a meséje közben akarva vagy épp akaratlanul is megjelent az arcomon.
-Az első amit mielőtt még elmesélem a titkunk az az, hogy meg kell ígérd, hogy soha semmilyen körülmények közt nem mondod el soha senkinek sem.-mondta nagyon komolyan
-Ígérem, de ez rátok is vonatkozik-emlékeztettem őket.
-Rendben  a történetünk nagyon régre nyúlik vissza. Azonkívül a mi családunk nem igazán normális , ugyanis mi ....-halgatott és én már kezdtem a falra mászni, de ekkor megszólalt és én azt hiszem nem épp úgy reagáltam, mint ahogy ők számítottak rá-Mi vámpírok vagyunk -mondta és most még jobban fürkészte a az arcom.
-Hogy mi...?-kérdeztem kicsit furán-Tudod én az előbb azt hiszem rosszul hallottam. Mintha azt mondtad volna, hogy vámpírok vagytok-mondtam, és még mindig nem fogtam fel , hogy tényleg ezt mondta.
-Teljesen jól hallottál-válaszolta .
Mire az én reakcióm mindenkit megdöbbentett, ugyanis kitört belőlem a nevethetnék és nem is tudtam abbahagyni. Nem is jutott el az agyamig, hogy mindenki engem néz és kicsit értetlenül figyelnek, hogy vajon mikor hagyom abba, de ahohgy megpróbáltam elfojtani magaban a nevetési kényszert, úgy jutott eszenmbe rögtön, hogy mi is hangzott el az előbb és azért újból nevetnem kellett. Nem tudom mióta nevethettem, de a hasizmaim, már nagyon is tiltakoztak a további munka ellen, de erre én már nem figyeltem, mert ekkor eljutott a fülemig Edward egyik kérdése.
-Apa, szerinted jól van?
Carlaisle hosszan vizslatott, majd megszólalt és olyat mondott amitől magam is meglepődtem.
-Nem tudom, de az biztos, hogy nagyon furán reagál a dolgokra-mondta.
-Bocsánat -mondtam-csak azért nevettem, mert nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar beavattok abba a titokba, ami számomra nem is titok-mondtam és ezzel mindenki arcára más és más érzelem ült ki volt itt érdeklődés, düh, meglepettség, félelem, azon az arcon ami a legjobban érdekelt volna, nem látszott semmi. Olyan volt mintha megfagyott volna és nem érezne semmit.-Oké, úgy látszik az elejéről kell kezdenem. Szóval én eddig is tudtam, hogy vámpírok vagytok, de azt is tudom, hogy ti úgymond a jók  vagytok, mert ti mind "vegetáriánusok" vagytok. Csak azon csodálkozom, hogy megszegtétek az egyik legfontosabb törvényt amit a Volturi betartásra kényszerít a vámpír világban.-folytattam volna, de ekkor egy hang megállított.
-Te..... te tudtad , hogy mik vagyunk?-tett fel egy idióta kérdést, hisz az előbb mondtam.
-Igen, de ha mindig közbeszólsz sose fogunk a végére érni-mondtam komolyan-akkor végig hallgatsz vagy nem, válassz -folytattam
-Én nem fogok többet közbe szólni, ígérem. Folytasd kérlek-kért lágy hangon
-Akkor kezdeném is az én titkommal. Én kiválasztott vagyok. Tudjátok, hogy mit jelent vagy szeretnétek, hogy kifejtsem?-kérdeztem