A villa

Bocsi tudom, hogy az előzőhöz kellett volna, de sajna azt nem az én gépemről tettem fel, így a képet csak most tudom feltenni. 
A következő fejezetet valamikor a héten hozom.
 Ilyen az én történetemben a Cullnen ház:

4. fejezet

Már nem bírtam , így kitört belőlem a zokogás, de egy valamire nem számítottam. Természetesen arra, hogy Edwardnak szuper hallása van, így meghallotta a zokogásom és visszajött hozzám anélkül , hogy megszólalt volna, megölelt és vigasztalt, majd amikor kezdtem megnyugodni megpróbáltam elhúzódni tőle, mivel amikor vigasztalt szorosan magához húzva tartott a karjaiban.
-Mi történt?-kérdezte kedvesen, amit tudtam hogy nem érdemlek meg, hisz én küldtem el magamtól, de mégis olyan jó érzés volt, hogy mellettem van és törődik velem.
-Semmi-mondtam kényszeredetten.
-Ja semmi, azért zokogtál a karjaim közt.-fröcsögte nekem a gúnnyal telt szavakat- Miért nem mondod el nekem?-kérdezte kedvesen, ez volt az a pont amikor tudtam, hogy nem bírom tovább és mindent bevallok neki, még akkor is, ha tudom, hogy ezzel tönkre teszek mindent, ami eddig kialakult vagy kialakulhatott volna köztünk, de nem tudtam megállni, már nem. Már túlléptem azon a ponton, amikor a józan ész kordában tudja tartani a szív döntéseit. Így hát megszólaltam és mindent elmondtam, bár tudtam, hogy ha megtudja a titkom, akkor elmegy és többé nem látom majd, de valahol legbelül reménykedtem, hogy ő nem fog elhagyni. 
-Tudod azért sírtam, mert tudtam, hogy fájdalmat okoztam neked, bár tudd, az hogy elküldtelek magamtól számomra is fájdalmas lépés volt, de tudom, hogy ezt kellett tennem, ha nem akarom azt, hogy neked vagy a családodnak bármi baja essen-mondtam egyre szomorúbban-Van egy titkom, amit senki nem tud rólam vagy aki megtudta , ő már nem él-halt el a szavam és éreztem, hogy egy kósza könnycsepp kigördült a szememből, de nem törődve ezzel folytattam-Most lenne egy kérdésem, választhatsz, akarod tudni a titkom, még ha az veszélyt is jelent vagy nem és akkor megkérlek, hogy soha többé ne találkozzunk, mert úgy mindkettőnk dolga csak nehezebb lesz. A döntés a tiéd-mondtam, és vártam a választ, de sajnos nem azt hallottam amit akartam.
-Tudni akarom, de előbb menjünk el innen, ugyanis nekem is van egy titkom-mondta és ezzel meglepett, hisz ő nem tudhatja, hogy az ő titka meg sem közelíti az enyémet, de belementem, hisz eddig mindenben segített.
-Rendben, menjünk, de hova?-kérdeztem.
-Hozzám, haza ahol a családom vár-mondta és én tudtam, hogy megint egy veszekedés fog elkezdődni.
-Csak akkor, ha ők nincsenek otthon-válaszoltam-nem akarom őket is bajba sodorni.
-Az az igazság, hogy nekünk egy nagy titkunk van, mármint a családomnak.-mondta-Így hát ők is jelen kell, hogy legyenek.
Gondolkoztam, és sajnos nem találtam más megoldást.
-Rendben-egyeztem bele kedvetlenül.
-Hé, ne légy már ilyen-rázott fel a gondolataimból.
-Oké, csak induljunk már, nekem ma még tanulnom kell-válaszoltam.
-Rendben, várj egy kicsit, mindjárt hozom a kocsim, és akkor már indulhatunk is.
-Oké várok-mondtam, alig telt el 5 perc már meg is jelent egy BMW és dudált, hogy üljek be.
-Kösd be magad-utasított, mint egy kisgyereket.
-Igenis apuci-válaszoltam megsértődve.
Elindultunk északra , már jócskán elhagytuk Londont, amikor már nem bírtam tovább és megszólaltam.
-Meddig megyünk még?-kérdeztem.
-Már nincs messze. Miért?-kérdezett vissza.
-Tudod ma még nem ebédeltem és hát eléggé éhes vagyok, így majd ha nálatok leszünk tudom, hogy bunkóság, de ha megkérlek csinálhatok magamnak egy szendvicset-kérdeztem félénken.
-Persze, de miért nem szóltál előbb. Megállhattunk volna enni -mondta kedvesen.
-Azért, mert már így is sok dolgunk van és kevés időnk, úgyhogy nincs idő mindenre-válaszoltam.
-Mindjárt ott vagyunk, max 2 perc-válaszolta- Itt is vagyunk.
Megálltunk egy gyönyörű villa előtt,ami az erdő közepén állt. Nagyon szép volt, bár én nem tudtam volna itt lakni, ennyire elszigetelve a világtól.
-Lélegzetelállítóan gyönyörű -mondtam.
-Igen, tényleg szép -válaszolta, én meg meglepődve figyeltem, hogy tényleg nem veszi észre, hogy milyen gyönyörű az otthona.-Menjünk-karolta át a vállamat és elkezdett befelé tolni. Amint beléptünk az ajtón egy nagy és elegáns, de mégsem giccses nappaliba jutottunk, annyira lenyűgözött minden, hogy nem is néztem a lábam elé, ami nálam elég nagy hibának minősül. Épp megszólalt valaki, amikor egyensúlyomat vesztve éreztem, hogy mindjárt megismerkedem a padlóval, de ez végül nem következett be, mert Edward gyorsan értem nyúl és elkapott.
-Nézz a lábad elé-mondta keményen, amit viszont nem értettem, az előbb még kedves volt, most meg kemény és undok, csak azt nem tudom miért.
-Rendben, bocsánat hogy élek-válaszoltam hetykén, amit viszont lehet hogy nem kellett volna, de nem tudta visszafogni magam, ekkor egy másik hangot hallottam magam mögül.
Röhögött, nem tudom min, de amikor abbahagyta rám vigyorgott és így szólt- Na Edward is megtalálta végre a társát, de úgy látszik ő még nem tud róla-és megint elkezdett nevetni.
-Ne is foglalkozz vele, amúgy ő a testvérem Emett. Sziasztok megjöttünk köszönt kicsit hangosabban és nem hittem volna, hogy rajtunk kívül bárki is meghallotta volna, de pár pillanat múlva egyre több ember jelent meg a nappaliban. A végére már 8-an voltunk  a szobában.
Edward ekkor sorban bemutatott mindenkit.
-A szőke férfi csíkos ingben ő az apám, Carlisle , aki mellette áll ő az anyám Esme, a testvéreim  a szőke barbie Rosaile , a kis kobold Alice,  a szőke lovag Jasper és végül a nagy mackó akit ár ismersz Emett.- Most már az is tudom , hogy hívják a lányt és a fiút aki a sikátorban rám talált gondoltam, így odamentem először Rosailhoz és megöleltem.
-Köszönöm-mondtam hálálkodva, aztán odasétáltam Emetthez és őt is megöleltem-Neked is köszönöm-mondtam, ez alatt a rövid idő alatt én észre se vettem, de Edward kiment a konyhába, majd egy szendviccsel tért vissza.
-Tessék, egyél! -szólított fel.
-Köszönöm-mondtam, de legszívesebben mást is mondtam volna, de most nem akartam balhét, neki láttam a szendvicsnek ami kitűnő volt. Miután végeztem az evéssel Edward megszólalt.
-Azért hívtam ide mindenkit, mert el szeretném mondani a titkunkat Pruenak, és utána ő is el fogja mondani a sajátját, igaz?-nézett rám kérdőn.
-Igen, el fogom.-ígértem meg neki.

3. fejezet

A válasz teljesen meglepett és én csak döbbenten néztem rá
-Olyan édes, mint te vagy-ejtette ki a szavakat a csodás ajkain. mikor felébredtem a kábulatomból visszakérdeztem.
-Tessék?
-Csak azt mondtam, hogy ugyanolyan édes, mint amilyen te vagy-húzta féloldalas mosolyra a száját, én meg csak ültem és bámultam őt, miközben a szívem ki akart törni a mellkasomból.
-Köszönöm-bár nem értettem, miért mondja ezt, hisz én csak egy lány vagyok a sok közül, sőt nálam sokkal szebbek is vannak, akár az egyetemen akár a városban, és az nem lehet, hogy neki ne jusson jobb, csak én gondoltam magamban.
-Amúgy ízlik az ital-kérdeztem
-Igen nagyon finom-mondta hangosan, de még motyogott valamit mit nem értettem, mert olyan halkan mondta.
Láttam, hogy ő már majdnem megitta az egészet így én is belehúztam és egyszerre ürültek ki a poharaink, ekkor szóltam Rachelnek, hogy hozhatja a számlát. Amikor odaért az asztalhoz megkérdezte:
-Megvoltatok elégedve?-kérdezte, de láttam, hogy az én válaszomra még fele annyira sem kíváncsi, mint Edwardéra. Aki viszont csak annyit felelt, hogy -igen
-A számla?-kérdeztem, mert valamiért nem tetszett, hogy Rachel nagyobb figyelmet fordít Edwardra, mint a többi vendégre, és most kezdek rájönni, hogy ha még sokat leszünk együtt Edwarddal akkor, hamarosan összezavarodok. Tudtam, hogy ez nem lenne egy jó ötlet, hisz most mással kell foglalkoznom, így hát ráparancsoltam magamra, hogyha érdekel is ő, akkor se fogok vele túllépni azon a bizonyos határon, amit megint csakis én állítottam fel magamnak
Odanyújtotta nekem a számlát , kivettem a pénzt a tárcámból és már adtam is volna oda, de akkor egy kéz megfogta az enyémet, ezzel arra kényszerítve, hogy rá nézzek és ekkor angyali hangján megkérdezte :
-Ugye nem gondoltad komolyan, hogy hagyom, hogy te fizesd ki a számlát-mondta komolyan
-De komolyan gondoltam. én mondtam, hogy ide jöjjünk. Én rendeltem meg a te italod a és most én fogom kifizetni a számlát-mondtam kicsit feldühödve, úgy beszél mintha még mindig a középkorban élnénk és nem lehetne olyan, hogy egy lány fizeti a számlát.
-Ez mind igaz-mondta, de érződött, hogy még folytatni akarja, így hagytam hogy befejezze anélkül, hogy közbeszólnék-De én hívtalak el valahova-mondta keményen-szóval én fogom kifizetni a számlát-mondta szerintem már elég mérgesen, mert láttam, ahogy egy ér elkezd lüktetni a halántékán
-Rendben , akkor ha te is benne vagy mindenki fizeti a saját részét-mosolyogtam rá kedvesen
-Nem-mondta még mindig keményen-én úri ember vagyok, szóval én fizetek-mondta-Ne is ellenkezz, kérlek-mondta , és ki lehetett hallani egy olyan érzést amit nem is gondoltam.
-Rendben, legyen hogy akarod-mondtam békülékenyen
Fizetett, majd felsegítette rám a kabátom, amin meglepődtem, Vajon tényleg ennyire rendes? gondoltam magamban.
-Merre laksz?-kérdezte
-Arra-mutattam jobbra-nincs messze-mondtam
-Hazakísérhetlek?-kérdezte félénken
-Igen, úgyis van pár kérdés amire választ szeretnék kapni-mondtam.
Így hát elindultunk hozzám, egész úton beszélgettünk, de semmi lényeges témát nem érintettünk, amikor a ház elé értünk megkérdeztem
-Feljössz?-kérdeztem, de nem azzal a szándékkal, amivel sokan mások szokták feltenni ezt a kérdést
-Igen, essünk túl a kérdezz -feleleken-mondta
Előre mentem a lépcsőn és csak abban reménykedtem, hogy most nem a fenekem nézni, de ezt el is vetettem. Miért is nézni, hisz nem érdeklem, de ez akkor miért zavar engem gondolkodtam és ezzel olyan szituációba kerültem amit jobb lett volna el kerülni, de hát én már csak ilyen vagyok. Ugyanis túl haladtunk azon az emeleten ahol az én kis "odúm" található, amikor erre rájöttem, megfordultam, de nem gondoltam, hogy ilyen szorosan a nyomomban jött, így amikor megfordultam túlságosan is közel kerültünk egymáshoz.
-miért álltál meg?-kérdezte
-De én nem tudtam rá válaszolni, mivel ahogy ezt kérdezte a kiáramló levegő az ajkaimat érintette és ettől teljes kábulatba estem
-Prue-szólított mintha nem volnék magamnál
-Igen, tessék ,kérdeztél valamit?
-Igen, hogy miért álltál meg-mondta vigyorogva, de kicsit aggódva
-Ja , tudod nem figyeltem és túl mentünk az emeleten-mondtam-bocsi kicsit szeleburdi vagyok-mondtam most már szórakozva saját magamon
-Semmi baj, akkor menjünk vissza
-Itt is van -mondtam és közben előhalásztam a kulcsot a táskámból.-Már csak órák kérdése és bemegyünk.
-Segíthetek-kérdezte magabiztosan-
-Hát próbáld meg , de szerintem neked se fog sikerülni, mindig ezt csinálja. Sajnos.
-Na már meg is vagyunk-mondta és oda fordult hozzám-látod, nem is nehéz.
-Hogyan-kérdeztem hitetlenkedve-hogyan tudtad kinyitni. Nekem csak nagy ritkán sikerül, legalábbis ilyen gyorsan. Lehet, hogy alkalmazni foglak, ha kell a pénz te leszel a személyes ajtó nyitóm-mondtam viccelődve, ő is vette a lapot és tovább folytatta a bohóckodást.
-Természetesen hölgyem, ennél jobb ajánlatot nem is kaphatnék, sőt örömömre szolgál, ha tehetek önért bármit is-mondta olyan hangsúllyal, mintha én lennék az angol királynő.
bementünk és miután elhelyezkedtünk a nappaliban, megkérdeztem azt amit már azóta sejtek, hogy a belgyógy órán bemutatkozott.
-tényleg , te vagy az aki tegnap segített nekem egy sikátorban?-kérdeztem
-Igen-mondta
-Köszönöm, hogy segítettetek nekem-mondtam és megborzongtam az emlékek hatására-Ha ti nem jöttetek volna, nem is tudom mi történik-mondtam még mindig hálálkodva
-Bárkiért megtettük volna-mondta és ezzel összetört bennem mindent
-Most nekem lenne egy kérdésem-mondta-Ma csak azért jöttél el velem kávézni, mert tegnap segítettünk és ki akartad deríteni, hogy tényleg mi vagyunk-e azok-kérdezte és tudtam, hogy erre úgyse azt fogom válaszolni amit érzek, hanem azt ami mindkettőnknek jobb lesz , így nyugalmat kényszerítve magamra válaszoltam a kérdésre
-Igen, csakis az miatt , semmi más szándékom nem volt-mondtam a szemébe, de rögtön meg is gondoltam magam , amikor a szemében fájdalmas kifejezés jelent meg
-Akkor jobb lesz hogy ha megyek-mondta és már indult is ki
-Igen így lesz a legjobb-mondtam, és tartottam magam egészen addig, amíg el nem hagyta a lakásomat, akkor egyből kitört belőlem a sírás és már nem tudtam bent tartani, de ekkor olyasmi történt amire végképp nem számítottam...

2.fejezet

Végre véget ért az órám és miközben hátra néztem, kerestem az új arcokat és próbáltam, elvonatkoztatni attól a képtől ami bennem alakult ki vele kapcsolatban, de senki nem tűnt olyannak, akinek ilyen hangja lehet, így hát csalódva neki álltam össze szedni a cuccom és elindultam a következő előadásomra. Ezt az előadást csak azért vettem fel , mert kötelező volt, de én itt nem igazán aktivizáltam magam, mivel én egy jó gimibe jártam és ott ezt már tanultunk, így én ezen az órán csak néztem ki a fejemből és gondolkodtam az éppen meglévő gondjaimon, ez számomra amolyan kikapcsolódás volt. A többi hallgató viszont keményen jegyzetelt és az egész egyetemről próbáltak valahogy bekerülni erre a kurzusra, eddig senki nem ült mellettem, mert a leghátsó padban ültem,nehogy a tanár zaklasson az órán, így most meglepve tapasztaltam, hogy miközben a helyem felé igyekszem egy srác már elő is pakolt és várja, hogy bejöjjön a tanár. Nem törődve az illem szabályokkal amiket az eddigi életem során belém neveltek, nem épp udvariasan szólítottam meg.
-Bocsi ez itt az én helyem , ha szépen megkérlek teszel nekem egy szívességet és elmész innen-kérdeztem tőle kicsit durva hangon.
-Szia , nem látom, hogy rá lenne írva a neved, szóval , ha zavar, ha nem én itt fogok ülni -mondta, én meg csak álltam lefagyva, mert az ő hangja volt. azé aki megmentett, de nem fedte fel a kilétét.
-Szia -próbáltam kedvesebben-A nevem Prue- mondtam- A tiéd?
-Edward vagyok -mondta-együtt járunk belgyógyra igaz-kérdezte
-igen, te vagy az egyik új diák igaz-kérdeztem vissza, de erre már nem válaszolt, mert bejött a prof és elkezdte leadni az aznapi anyagot. Mindenki figyelt, nehogy akár egy szaváról is lemaradjon, én meg csak ültem és figyeltem, de ekkor észrevettem valamit, Edward engem nézett és nem jegyzetelt mint a többi tanuló.
-mit nézel -kérdeztem. Nem válaszolt, hanem kitépett egy lapot a füzetéből és gyöngy betűkkel ráírta.

Te miért nem jegyzetelsz?

Gondolkodtam, vajon mit is írjak, azt azért mégse írhatom, hogy már úgyis tudom az anyagot, csak bejárok erre az órára szórakozás képen. Így hát gondoltam, füllentek egy kicsit

Azért, mert nekem már megvan az anyag,és te miért nem?

Láttam, hogy végig fut a szeme azon az egy szem soron amit írtam, majd felkapta a tollát és gyorsan lefirkantotta a választ és már tolta is vissza nekem a papírt.

Azért, mert nekem is megvan, de muszáj bejönni, mert a végén még megbuktat, csak azért, mert nem jártam be az órájára.

Ezzel én is így vagyok, mert már hallottam ilyenről, hogy valaki csak a vizsgára ment be és meghúzták, pedig tudta az anyagot .

Nem is igazán figyeltem, hogy mennyi telt el az órából, egyszer csak azt vettem észre, hogy már mindenki pakol. Szerencsére nekem ma már nem volt több órám és gondoltam, most haza megyek és megírom holnapra azt a vázlatot amit már több napja meg kellet volna már csinálnom, csak mindig halasztottam, de most elhatároztam, hogy akkor is meg fogom csinálni. Így hát odafordultam Edwardhoz aki velem együtt indult ki a teremből és el akartam köszönni tőle, de ő megelőzött és megszólalt.

-Nem lenne kedved meginni velem egy kávét:-kérdezte és egy féloldalas mosolygást ejtett meg , amitől éreztem, hogy  szív verésem, legalább a kétszerese és ennek hatására a levegőt is gyorsabban kezdtem el kapkodni.

-Hát tudod, tanulni akartam, de ha téged nem zavar , hogy csak egy rövid kávé fér bele, akkor semmi kifogásom sincs ellene-válaszoltam.

-Rendben akkor hát induljunk, de kérlek vezess te , mert csak nem rég költöztem ide és még nem igazán ismerem a jó helyeket-válaszolta

-Oké, akkor elviszlek az én kedvenc helyemre, de csak egy feltétellel, senkit nem fogsz odavinni-mondtam igen komolyan- ígérd meg nekem, hogy nem árulod el a titkomat-kértem tőle

-Rendben, megígérem, hogy soha senkit nem viszek el a te kedvenc helyedre, és esküszöm, hogy soha senkinek nem árulom el, hacsak te meg nem engeded-mondta komolyan, de láttam, hogy a száj széle felfelé húzódik.

Így elindultunk egy csendes , de igen felkapott kávézóba, ami nem volt messze az egyetemtől.

 Imádtam, ezt a helyet, amióta ideköltöztem, hetente legalább egyszer itt vagyok és rendelek magamnak egy igazi finomságot, ami igazából nem is kávé , de én ezért bármit megtennék, az oda felé vezető úton beszélgettünk minden féléről , aztán amikor odaértünk, eléggé meglepődött a hely láttán, mivel kintről egészen romhalmaz kinézete van, de belülről, igazán impozánsnak számít. Körülnéztem és észre vettem, hogy a kedvenc asztalom pont üres, így megfogtam Edward kezét és elkezdtem húzni, hogy minél előbb odaérjünk, mielőtt bárki is leülne oda. Amikor oda értünk, ár megnyugodtam és csak most vettem észre , hogy még mindig szorongatom Edward kezét, gyorsan elengedtem és elrebegtem egy halk bocsánatot, amit reméltem, hogy meg hall. leültünk és megint elcsodálkoztam milyen kényelmes lehet egy szék, hát igen eléggé fura dolgok jutnak az eszembe, hamarosan megjött Rachel, a pincérnő, de mi már jó barátnők lettünk amióta idjárok kávézni.

-Szia -köszönt -Mit hozhatok-kérdezte

-Szia , nekem a szokásosat-mondtam és ránéztem Edwardra, aki csak nézett ki a fejéből, így hát meglengettem előtte a kezem és így szóltam- Hahó Edward , Föld hívja Edwardot, mit szeretnél inni-kérdeztem most én is.

-Öhhhhh , nem is tudom, szerinted mi a legjobb-kérdezte tőlem

-Ha rám mered bízni magad, akkor választok én helyetted mégpedig az én nagy kedvencemet-válaszoltam neki mosolyogva.

-Annyira csak nem lehetsz elvetemült vagy remélem az ízlésed nem olyan rossz, hogy egy kávétól szenvedjek, szóval ide azzal a nagy kedvenccel-nevetett fel ő is.

-rendben, máris hozom-mondta Rachel egy mosoly kíséretében és elment , hogy leadja a rendelést. amíg vártunk a kávéra , csend telepedett ránk és én már nagyon örültem, amikor meghozta Rachel a kávét.

-Na milyen-kérdeztem kíváncsian, miután belekóstolt a forró kakaóba, hát nem azt a választ kaptam amire vártam, de végül is nagy meglepetést okozott vele.

1. fejezet

Sziasztok meghoztam az első részt, remélem tetszeni fog. És akkor itt a fejezet:



A nevem Prue Stanton és Londonban élek, itt tanulok az egyetemen és mellette egy bárban vagyok pincérnő.
Szeretem a munkám, de csak azért dolgozom suli mellet mert muszáj. Az egyetemen orvosnak készülök és remélem el is fogom érni a célom.
Épp hazafelé tartottam a zene szólt a fülemben, amikor valaki befogta a számat és egy kést szorított a nyakamnak, én nagyon megijedtem, hogy itt ér véget az életem vagy ha nem akkor sokkal rosszabb lesz élnem. Az egyik férfi hátraszorította a kezem míg a másik kitépte a fülemből a fülhallgatót és megszólalt, tudtam soha nem fogom elfelejteni a hangját ahogy a fülemhez hajolva bele suttogta:
-Imádnivaló vagy, te szépség nem tudtad , hogy egy ilyen lánynak nem szabad egyedül sétálgatni a sötét utcán? Hát ha eddig nem tudtad, most megtanulod-mondta nyugodt hangon-amitől rám jött a frász.
Ekkor megszólalt a másik is :
-Siess én is sorra akarok kerülni a cukorfalatnál-ekkor éreztem először , hogy ennél már csak rosszabb lesz.
Erre a felszólításra az első nekiállt letépni a felsőmet , majd megragadta a mellem , én meg felkiáltottam a fájdalomtól, erre a másik befogta a szám. Eközben a másik már  nadrágom gombjaival volt elfoglalva. Ekkor egy hang hasított bele az éjszakába és én azt hittem megmenekültem.
-Hagyjátok békén-szólt az idegen
-Miért tennénk-kérdezte az egyik mocsok vigyorogva
-Mert én azt mondom, és ha nem teszitek, velünk gyűlik meg a bajotok-mondta még mindig nyugodtan
-Velünk, mégis kik vagytok én csak téged látlak egyedül
-Attól , hogy nem látsz minket még itt vagyunk szólt egy hang és ez nem az ő hangja volt. Ettől már ők is megijedtek és azt mondták, hogy ha elengednek engem akkor ő is elengedi őket. Ebbe az idegen belegyezett  és már nem állta el a sikátor bejáratát. Ezek a gyáva férgek meg gyorsan eliszkoltak innen.
Ahogy elengedett a mocsok össze csuklottam és tudtam, hogy össze kéne szednem magam, de nem ment.
Ekkor az árnyákból előlépett egy gyönyörű lány és odasiklott hozzám, leguggolt én meg csak néztem a mozgását mely egy balerina járását idézte.
-Jól vagy -kérdezte tőlem kedvesen
-I-i-igen azt hiszem, nincs semmi bajom. Ekkor egy másik árny is kilépett a sötétből és megkérdezte
-Ugye nem bántottak?
-Nem , mármint úgy-szóltam és elpirultam-lesz egy -két kék foltom, de semmi más -szóltam miután megmozgattam magam .
-Rendben, akkor most menj egyenesen haza és soha ne beszélj rólunk senkinek- mondta- Felejtsd el , hogy bármikor is találkoztunk -szólt egy harmadik hang , de ő nem lépett ki a sötétből.-Megértetted ?-kérdezte durván
-Igen.-szóltam.
Mielőtt bármit tehettem volna már el is tűntek, én amilyen gyorsan csak tudtam hazamentem, de nem tudtam nem rájuk gondolni . Vajon kik ők? Honnan tudták , hogy bajban vagyok? és még több száz kérdés fogalmazódott meg bennem velük kapcsolatban. Tudtam, hogy pihennem kell , mert holnap suli , de csak rájuk tudtam gondolni. Valamikor az éjszaka közepén lesújtott rám az álom. Reggel az ébresztő hangjára ébredtem, első gondolatom az volt hogy mitől fáj a nyakam, aztán egy pillanaton belül minden beugrott.
Az egyetem felé féltem, hátha megint megtámadnak, de szerencsére nem történt semmi. Az első órám belgyógyászat volt és a tanár azzal kezdte az órát, hogy mivel a van a félév első napja, ezért pár új diákot kapunk. Mr. Rogers megkérte őket, hogy álljanak fel és mondják el a neveiket, én azt hittem több meglepetés nem érhet, de ekkor egy olyan hangot hallottam amiről azt hittem többé nem fogom hallani.Az ő hangja volt aki megmentett, de nem lépett ki a sötétből.
-Jó napot a nevem Edward Cullen.-mondta azon a gyönyörű hangján.
Nem láttam, hogy ki az , mert én az első padban ültem, az ő hangja meg valahonnan hátulról jött.
A bemutatkozások után normálisan folyt tovább az óra, de én már nem tudtam figyelni, csakis az járt a fejemben, hogy lehet itt és vajon ki is ő?

Bevezető

Sziasztok!
Ez az első blogom, szóval ne várjatok túl sokat, most vagyok végzős és nem hiszem, hogy mindig pontos leszek a következő résszel.
A történetemről csak annyit, hogy ez egy hétköznapi lányról fog szólni és arról, hogy a döntései hogyan változtatják meg az életét. Többet majd az első fejezetből tudhattok meg.
pusszancs
Timi