8. fejezet

Sziasztok!
Meghoztam a következő fejit, köszönöm a komikat, és remélem most is megírjátok a véleményeteket.
Igyekszem a folytatással.
Pusszancs
Timi


A fejezet:




Bevallottam, hogy kell nekem és, hogy vágyom rá. Ő persze nem úgy reagált rá mint, ahogy vártam, hanem a következőt mondta.

-Mi lenne, ha bevallanék neked egy dolgot. Méghozzá azt, hogy a te véred énekel nekem, az első perctől kezdve. Ne ne vágj közbe. Ezért nem mentem közelebb hozzád a sikátorban, épp a vadászatról jöttünk haza, amikor meghallottam azoknak a mocskoknak a gondolatait, úgy éreztem segítenem kell neked. Amikor odaértünk még intenzívebben éreztem a véred illatát, de tudtam, hogy nem bánthatlak, bármennyire is csábít a véred. Aztán másnap amikor a terembe lépve megéreztem ugyanazt a finom és mindennél jobban csábító illatot, azt hittem, hogy nem tudok ellen állni, de végül is sikerült. Aztán amikor meghívtalak kávézni az már sokkal, de sokkal könnyebb volt, ahogy sokat éreztem az illatod, nem mondom, hogy már nem csábított, de már nem volt meg az a nagyon erős kényszer, hogy kiszívjam a véred. A kávét is azért ajánlottam fel, mert megakartalak ismerni. Az elején még nem tudtam, hogy te más vagy, hogy te talán el tudnál-e fogadni olyannak amilyen vagyok. Ezután minden csak rosszul sült el az, hogy elküldtél magadtól, aztán a saját titkunk felfedése és végül az én baromira jó beszédem rólad. Tudom, hogy ez most nem tünik valami normális menetnek, de én azt szeretném, ha nem állítanánk direkt még több falat a kapcsolatunk útjába. Szerintem így is lesz ép elég akadály amit majd együtt kell leküzdenünk. Basszus a legfontosabb dolgot elfelejtettem az egész beszédnek az volt a lényege, mármint amire fény akartam deríteni az az, hogy hogyan is érzek írántad. Szeretlek, tudom most biztos azt gondolod, hogy ilyen rövid idő alatt ez nem történhet meg, de igen megtörtént, mégpedig velem és ha ezt nem akarod tudomásul venni, hát jó, de azt tudnod kell, hogy én mindig szeretni foglak és akkor is meletted leszek és vigyázni, törödni és figyelni foglak, ha ne talántán mégis elküldenél. Viszont lenne egy kérdésem, volt időm azon gondolkodni, amit mondtál és arra lennék kíváncsi, hogyan értetted azt, hogy meghalt, mert azt már tudom, hogy nem hazudtál, csak érdekel, hogy mégis mi történt. Nem muszáj válaszolnod, de szeretném tudni a történet végét.-a végét már nem igazán tudtam  követni, ugyanis onnan, hogy szeret a kép megszakadt.
-Te....te .......tényleg szeretsz?-kérdeztem kétségbe esetten, mégis boldogan, hisz már azt is mondta, hogy az énekese vagyok és most még hozzá fűzte, hogy ezek mellett ő még szeret is, hát ha ez egy álom, akkor senki ne merészeljen felébreszteni, mert azt akarom, hogy ez az álom örökké tartson.
-Igen. Tudom, hogy nem igazán hiszel nekem, de..-nem engedtem, hogy befejezze, hanem az ujjaimat a szájára simítva hallgattattam el és így én folytattam.
-De hiszek neked. Én sem tudom, hogy hogy vagy hogy épp miért, de én is így érzek irántad. És mielőtt még rosszra gondolnál, én örülök neki és most hogy tudom,  hogy szeretsz és ráadásul az énekesed is vagyok, így már nem akarok több akadályt köztünk, sőt azt szeretném, ha felhőtlenül boldogok lennénk, méghozzá együtt.
-Én is ezt szeretném-mondta nyugodtan, de ahogy felnéztem gyönyörű szemeibe a kíváncsiság még nem tűnt el és vártam, hogy még kérdezni fog valamit, de nem tette. Ez egy kicsit értelmetlennek tűnt, ha én kíváncsi lennék valamire, akkor megkérdezném, így ezt az elvet vallva fel is tettem a következő kérdést:
-Mire vagy még kíváncsi?
-Semmire-válaszolta, de engem ilyen könnyen nem rázhat le gondoltam magamban, bár ezt már tudnia kellett volna.
-Szóval, akkor most szépen el fogod árulni, hogy mire is vagy kíváncsi különben megharagszom. 
-Tényleg se....
-Nem ne is folytasd-vágtam a szavába-Rendben, én akkor is tudom, hogy van valami, csak azt nem értem miért nem kérdezed meg, így csak rosszabb, mert ilyenre kell, hogy gondoljak: mi az ami érdekel téged, de nem mered megkérdezni vagy, hogy a választól félsz-e, amit a kérdésére adhatok, vagy.... már fogalmam sincs, hogy miért csinálod ezt.- mondtam egyre dühösebben.-Mitől félsz? Ha megígérem, hogy nem fogok semmit se csinálni és nyugodt maradok és még haragudni sem fogok, sőt nem is fogok hisztizni, akkor talán rá vehetlek, hogy válaszolj, ami azt jelenit, hogy felteszed végre azt a kérdést, amit annyira akarsz?
-Igen, de kérlek nyugodj meg, nem lenne  szabad ilyen helyzetbe kerülnöd, pihenned kéne. Sajnálom, hogy ha ezzel fel foglak zaklatni, de nem válaszoltál a kérdésemre-mondta-Én még mindig arra a kérdésre várom a választ, amit feltettem. Igaz adtam neked egy olyan opciót is, hogy nem kell válaszolnod, engem sajnos mégis érdekel-mondta és szomorúan rám nézett. Viszont én nem értettem semmit. Milyen kérdésről beszél itt ? Mikor kérdezett engem, és mi az hogy opciót adott, hogy majd válasszak, semmi ilyenre nem emlékszem. Vajon bevertem a fejem, na ezt gyorsan meg is kérdezem tőle, mert ha igen akkor úgy már értem, de ha nem akkor még mindig nem tudom, hogy miről is van szó.
-Figyelj Edward, én amikor elájultam, esetleg beverhettem a fejem?-kérdeztem tőle, a biztos megoldás reményében, de sajnos nem azt a választ kaptam amit szerettem volna.
-Nem szerelmem, miért?-kérdezte értetlenül.
-Én nem emlékszem a kérdésedre-mondtam lesújtva-Kérlek ne hidd azt, hogy nem figyeltem rád, de nem tudom, hogy mi történt és miért nem emlékszem a kérdésedre, de ha újból felteszed akkor most már válaszolni fogok.-mondtam boldogan, ugyanis ilyen jelzővel még nem illetett senki, ettől annyira boldog, sőt feldobott lettem.
-Mielőtt a kérdést felteszem, szögezzük le valamit. Azt tudom, hogy nem hazudtál, hiszek neked-mondta egy mosoly kíséretében és én már kezdetem sejteni a kérdést, de reménykedtem hogy nem ugyanarra gondolunk, bár tudtam, hogy egyszer el kell neki mondanom, de abban bíztam, hogy még van egy kis időm, mielőtt mindent elmesélek neki, de akkor ő ezt a reménysugarat a következő mondatával szétzúzta.-A kérdésem, hogy akkor mi is történt?-Nézett rám kíváncsian, pedig én ezt nem akartam most megválaszolni, de tudtam hogy el kell mondanom neki, így hát bármennyire is felkavart és fájt belekezdtem.
-Az elején még én se tudtam, hogy vámpír. Nagyon jól elvoltunk sőt igazán megkedveltem. Aztán egyszer csak bevallotta, hogy szeret engem és szeretné, ha a felesége lennék, én ennek nagyon örültem sőt boldog voltam. Tehát elérkezett az idő, hogy bemutassam a szüleimnek, elvittem hozzánk vacsira, de amikor anyám meglátta az ajtóban. Nem hitt a szemének. Ezt csak később tudtam meg, ugyanis amikor terhes volt velem, akkor egyszer álmában eljött hozzá egy angyal lehet, hogy nem az volt, de anya úgy gondolta, hogy az mivel gyönyörű volt és szikrázott a bőre, mintha ezer apró gyémánt borítaná, és az angyal azért jött, hogy fegyelmeztesse. Elmondta, hogy vannak vámpírok, hogy honnan lehet őket megismerni és, hogy rám milyen kockázatot fognak jelenteni a vámpírok. Ő ezt addig soha senkinek nem említett, hogy valaha is tudott volna erről, de akkor ott amikor meglátta, rájött, hogy minden amit eddig nem hitt valósnak az nagyon is az. innen változtak meg a dolgok, nem engedte be Danielt, ez volt a neve a vámpírnak, a házba, sőt megmondta, hogy többé ne merjen a közelemben lenni, mert idézem szó szerint ezt mondta "Ő tudja, hogy mi ő és tudja, hogy én nem vagyok az ő számára la tua cantate, és így csak megöli magát", ezen én akkor nevettem, bár nem tudtam, hogy az anyám tud latinul, de akkor is vicces volt, hogy az én 165 centiméteres anyukám megfenyegeti a barátom aki legalább fél méterrel magasabb mint ő. Ezután történtek változások az éltemben. Anyu könyörgött apunak, hogy költözzünk el és mivel apu szerette őt így elköltöztünk. Anyunak azt az egy feltételt kötötte ki apunak, hogy olyan helyre menjünk ahol sokat süt a nap. Aztán egyik nap nem mentem időben haza, anyám nagyon aggódott miattam és aznap amikor hazaértem beavatott mindenbe. Azt is elmondta, hogy azóta, hogy rájött, hogy igenis léteznek vámpírok azóta kutatásokat folytat ilyen ügyben és már bővültek az információi, nem csak azokra támaszkodott amiket az angyal mondott neki. Arról, hogy Daniel meghalt csak annyit tudok, hogy egyszer osztálykiránduláson voltuk és ott találkoztam a régi társával, a kíváncsiságom legyőzött és oda mentem hozzá, kérdezősködtem, sajnos nem tudtam, hogy mi is lesz ennek a vége. Ugyanis én arról a kirándulásról már nem emberként tértem vissza.