10.fejezet

Sziasztok!
Bocsánat a késésért és azért is, hogy most csak ilyen rövid lett a fejezet, de sajnálatos módon nagyon sok volt a tanulni valóm.
még egyszer bocsi 
Komizzatok légyszi
Pusszancs:
Timi




Prue szemszöge:




Edward visszasétált az ágyhoz és bebújt mellém a takaró alá. Én a fejemet a mellkasára hajtottam és így kényelembe helyezve magam próbáltam elaludni, de ez nem tűnt egyszerű feladatnak, ha ő mellettem feküdt, de egy idő után mégis sikerült és átléptem az álmok világába.
Azt álmodtam, hogy Edward rétjén vagyunk és fekszünk egymás mellett és beszélgetünk mindenféléről, hogy még jobban megismerjük egymást. Nagyon élvezem ahogy a nap sugarai cirógatják a bőröm és közben Edward édes hangon meséli az életét. Váratlanul megváltozott az álmom és egy hideg helyen találtam magam és sötétség vett körül és bármennyire is próbáltam kinyitni a szemem, nem voltam rá képes. Aztán a sötétben várva a reggelt egy párbeszédre lettem figyelmes:
-Ugye nem gondoltad komolyan?
-De, ő nem tett semmi rosszat, csak rosszkor volt rossz helyen. Te is tudod, hogy mi a feladatunk. Én csak a dolgomat végeztem.
-Te tényleg, úgy gondolod, hogy jó döntés volt az, hogy megmentetted?
-Lehet, hogy nem volt az, de ezt nem a mi feladatunk eldönteni.
-Az meg sem fordult a fejedben, hogy esetleg ő is olyanná válik?
-Nem, a méreg nem tudta kifejteni a hatását, szóval ő még mindig ember.
-Rendeben, tegyük fel, hogy még mindig ember, akkor mit csinálunk? Az osztálya már elment és gondolom már bejelentették az eltűnését.
-Két megoldás is az eszembe jutott. Az első az ha mi is beszállunk a keresésbe és mintegy véletlenül megtaláljuk. A másik, hogy hamis személyiséget kreálunk neki, és ezzel egész életében hazugságra kényszerítjük.
Ez már túl sok volt nekem, nem értettem, hogy mi történik és, hogy egyáltalán kiről van szó. Éreztem, hogy már nem bírom sokáig, próbáltam magamba fojtani a könnyeimet, de ez nem sikerült és a következő amit éreztem az az volt, hogy a félelem eluralkodik rajtam, mert mi van, ha rájöttek, hogy én hallottam őket, akkor velem mi fog történni. Ilyen és ehhez hasonló dolgok futottak át a fejemen, miközben azzal gyötörtem magam, hogy kiutat keresek.
Aztán már csak azt éreztem, hogy valaki rázogat és erre már felébredtem egy olyan álomból, amiről azt gondoltam, hogy a valóság.
-Prue szerelmem nincs semmi baj, ne félj nem engedem, hogy bárki is bántson.Tudom, hogy rosszat álmodtál, de próbálj meg megnyugodni és utána meséld el szépen, hogy mit álmodtál az segíteni fog.
-Én ...nem tudom ....én nem ...tudom-nyöszörögtem neki, kérve ezzel arra, hogy ne feszegessük a témát, de sajnos ő nem akarta abbahagyni.
-Kérlek, kicsim.-mondta miközben letörölte a szememből előbújó könnyeket.
-Kérlek, értsd meg, hogy nem megy. olyan félelmetes volt én azt hittem, hogy megfogok halni. Én... olyan valóságos volt, mintha tényleg megtörtént volna.
Ezután kitört belőlem a zokogás és Edward magához ölelve csitítgatott. Reméltem, hogy nem fog kérdezősködni az álmom felől.
-Szerelmem, most már próbál megnyugodni és nem gondolni rossz dolgokra. Én itt vagyok és vigyázok rád, nem eshet semmi bajod.-mondta gyengéden, miközben simogatta az arcom.
-Rendben, de tényleg nem hagyj egyedül.
-Nem foglak-nyugtatott meg és e célból egy gyors csókot nyomott ajkaimra.Így újból átléptem az álmok világába.


Az ágy amiben első éjszakájukat töltötték: